Szlovák projekt

Kiadva: 1 november 2015
Szlovák projekt

Szlovákiában jelenleg is zajlik a „Bory Mall” családcentrikus, 1,55 millió m2-t elérő bevásárlóközpont építése. Ez a maga nemében első épület lesz az országban, amely bevásárlási és szabadidős tevékenységekre is lehetőséget kínál, emellett irodáknak és lakásoknak is teret nyújt.  A Walraven különböző termékrendszereket szállított és helyszíni technikai tanácsadást is nyújtott.

 

Projekt szakaszok

Az építkezés 2013 januárjában indult Pozsony északi részén, mely így a Szlovákia, Ausztria és Magyarország határolta terület stratégiai pontjára esik. Az első projekt szakaszban a bevásárlóközpont és a kiskereskedelmi egységek kerültek kialakításra.

Néhány adat:
  • A „Bory Mall” teljes építési költsége 300 millió Euro
  • A bérelhető terület 54 000 m2
  • 2360 parkolóhely áll a látogatók rendelkezésére
A tervek szerint 2014 őszén nyitja meg kapuit a bevásárló központ és a kiskereskedelmi terület. A második projekt szakasz tartalmazza a „Bory Iroda” és a „Bory Otthon” részek megépítését. A minden kényelmi szolgáltatással jól felszerelt irodák és lakóövezet, valamint a növényzet és táj egysége vonzó és megfizethető életteret fog kínálni.

 

Szlovák projekt

 

Walraven kulcsszerepben

A Walraven cseh leányvállalata egyike a „Bory Mall” fő beszállítóinak Szlovákiában, mely számos rögzítéstechnikai terméket szállít be. A  BIS RapidStrut® Rögzítéstechnikai rendszer  több eleme már beépítésre is került. Ez a rendszer különösen alkalmas közepes és nehéz terhek rögzítésére, lehetővé téve a gyors és könnyű beépítést.
A BIS RapidStrut® Szerelősín  különböző légtechnikai berendezések rögzítéséhez lett felhasználva. Emellett különböző kiegészítők, úgymint sín véglezárók, 90°-os sínösszekötők, kereszcsatlakozók és konzolmerevítők lettek beépítve. A kiegészítők „használatra kész” állapotban előszereltek és az egyedülálló műanyag gyorscsatlakozó segíti a sínnel való könnyű összeserelést. Ez akár 40%-al is lerövidítheti a szerelési időt.

 

Szlovák projekt
Szlovák projekt

 

BIS Yeti® Tartószerkezeti Rendszer

Az előbbieken túl a BIS Yeti® Tartószerkezeti Rendszerünket  alkalmazták a tető építésekor. Ez a moduláris rendszer klímaszereléshez, napelemekhez, és járófelület kialakításához használható, lapos- ill. kis dőlésszögű tetők esetén. A BIS Yeti® csúszásmentes és rezgéscsillapító talppal szerelt, mely ellenáll az UV sugárzásnak és vegyi anyagoknak. A legnehezebb eszköz súlya, melyet a BIS Yeti® segítségével rögzítettek, nem kevesebb, mint 10-13 tonna volt!

 

Szlovák projekt

 

Több információra van szüksége?

Több információt a BIS RapidStrut® Rögzítéstechnikai Rendszerről és a BIS Yeti ® Tartószerkezeti Rendszerről,   illetve más Walraven termékről a katalógusunkban talál.

Mindezeken túl, projekt mérnök csapatunk megoldási javaslatokat kínál a legkülönbözőbb technikai kérdésekre. Mérnökeink széleskörű ipari tapasztalatokkal rendelkeznek és az egyéni igényekre jól megalapozott, személyre szabott tanácsokat adnak.

Van kérdése?

Kérdezzen!
Hívjon minket!

Hívjon minket! +36 1 920 2458
Küldjön e-mail üzenetet! info.hu@walraven.com

Close

Asia

Oceania

Or visit our international website.